Három helyszínen rendeznek Heraklész-edzőtábort Magyarországon: Tatán, Kazincbarcikán és Szombathelyen. A gyerekek tavaly vehettek részt először a programon, idén második alkalommal gyakorolhatnak itt. Olyan versenyzők utazhattak a felkészülésre, akik a kiemelt megmérettetéseken - diákolimpián, országos bajnokságon - jó eredményt értek el.
Több településről érkeztek a súlyemelők: többek között Oroszlányból, Kisbérről, Tatabányáról, Soroksárról, Hajdúszoboszlóról. A csapatban hat szombathelyi ifjú is helyet kapott: Guczogi György, Uri Tibor, Kinöhl Dávid, Szabó Mihály, Nagy Enikő és Bazsó Bianka.
Az edzőtábor jövő héten szombaton ér véget, a következő, szintén kéthetes turnus július elején kezdődik.





























