A különböző programok – többek közt a fröccsöntési technológia, illetve az elektronikus központok műanyag házainak gyártása – a cég brazíliai, valamint három európai gyárából kerül Magyarországra. Ezzel párhuzamosan közel egymilliárd forintos költséggel Szombathelyen egy új gyártóbázist alakítanak ki.
Várhatóan a jövő év elejétől ott működik majd a Delphi Hungary teljes Packard-divíziója, így 2008-tól az eddigi alkatrész-, illetve részegységgyártás helyett komplett, autókba szerelhető elektronikus központok készülnek Szombathelyen. A divízió jelenlegi 250 fős létszámát pedig további mintegy száz fővel növelik.
A világ 38 országában összesen 185 ezer dolgozót foglalkoztató Delphi még a múlt év tavaszán jelentette be, hogy a kézi munkát igénylő kábelkorbácsgyártást Szombathelyről Szlovákiába telepíti, és jelentős létszámleépítést hajt végre. (Az autóipari beszállító közben Romániában új gyárat épített, amelynek beindítását a magyar cég szakemberei végzik.) A mostani fejlesztésekkel véglégessé vált, hogy az anyacég a jövőben egyrészt a kisebb létszámot igénylő, ám nagyobb hozzáadott értékű termékek gyártását hozza Magyarországra, másrészt itt alakítja ki a régiós központot – mondta az igazgató.
Forrás: www.napi.hu





























