Hírek

Ifjúsági szervezetek pályázatait várják

2007. június 25., 12:40
Idén több, mint 25 millió forintra lehet pályázni a Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanácsnál - tudtuk meg egy mai sajtótájékoztatón. A pályázók köre kibővült, idén közalapítványok és ifjúsági közösségek is igényelhetnek támogatást például egy rendezvény vagy egy tematikus táborozási program megszervezésére.

Négy pályázatra jelentkezhetnek a közösségek, szervezetek. A támogatást igénylők egy rendezvényre legfeljebb 300 ezer forintot kérhetnek, míg egy tematikus táborozási program megvalósítására félmillió forintot is elnyerhetnek a Regionális Ifjúsági Tanács tenderén.

Góra Balázs - RIT tagja, Nyugat-dunántúli Reg. Fejl. Tanács delegáltja
"Az idei évtől újdonság a pályázók körében, hogy ifjúsági közösségek és közalapítványok is pályázhatnak, amelyek nem bejegyzett ifjúsági szervezetek."

Akár néhány ötletgazda fiatal azaz ifjúsági közösség is összefoghat egy faluban vagy egy városban és szervezhet kulturális programot, többnapos tábort. A pályázat hivatalos lebonyolításához azonban szükség van egy úgynevezett gesztor szervezetre, amely lehet akár a helyi diákönkormányzat is. Ifjúsági közösségi terek kialakításához és fejlesztéséhez szükséges tárgyi eszközökre is nyújthatnak be támogatás-igénylést 150 ezer forint értékben.

Gubás Gabi Agora Szombathely