Hírek

Pannon Vigasságok - Népi kultúra a legjavából

2007. június 25., 12:54
A Pannon Vigasságok vasárnapi rendezvényére a Galga mentéről, Kalocsa védékéről, a Sárközből és Somogyból érkeztek népi együttesek, táncosok a Múzeumfaluba. Felléptek ezen kívül a Gencsi- és a Szentpéterfai- Hagyományőrzők is, és népviseleti bemutatókat is tartottak a közönségnek.

Vasárnap népviseleti bemutatókkal kezdődtek a vigasságok, majd a hagyományőrző együttesek mutatkoztak be. A házigazdákon kívül többek között veresegyházi, homokmégyi, kalocsai, miskei táncosok szórakoztatták a közönséget.

Kishegyi Simon - a kalocsai Piros Rózsa együttes művészeti vezetője, főszervező
"Ez a mostani rendezvény a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség rendezvénye, ez most már kezd hagyománnyá válni, hogy mindig valamilyen tájegység felé próbálunk elmozdulni. Az ország hagyományőrző együtteseiből válogatva próbáljuk bemutatni a sokszínűségünket, hogy melyek a még fellelhető hagyományok, dalok, táncok."

Ezen a napon sem látogattak ki túl sokan a Múzemfaluba, de a hagyományőrző együttesek, a népművészet idős és fiatal táncos mesterei és a népzenészek így is benépesítették a helyet. Akinek pedig még vasárnap este is volt energiája, táncházban ismerkedhetett a táncok alaplépéseivel.

Gubás Gabi Agora Szombathely