Hírek

Lezárult egy távoktatási próba-program

2007. június 29., 11:39
Lezárult egy kísérleti távoktatási program. A tapasztalatok egyértelműen azt bizonyítják, hogy az új oktatási forma nem helyettesíti ugyan a hagyományos felnőttképzési rendszereket, mégis óriási lehetőségek rejlenek benne. A Régiófókusz Kht. szlovén partnerével közösen az Interreg Program közel 10 millió forintos támogatásával nem csak egy interaktív távoktatási tananyagot fejlesztett ki, hanem képzéseket is szervezett a régióban élőknek.

A program két évvel ezelőtt indult, nem csak az interaktív távoktatási tananyagot kellett kifejleszteni, hanem meg kellett teremteni az ehhez szükséges informatikai feltételeket is. A projekt célja az új oktatási technológia népszerűsítése is volt. A szervező Régiófókusz Kht. olyan témaköröket választott, amelyek iránt térségünkben van kereslet.

Hutflesz Mihály - ügyvezető, Régiófókus Kht.
"Négy olyan területet találtunk, ami - úgy gondoltuk -, hasznos lehet. Mégpedig a településekhez kötődően környezetvédelmi, településmarketinggel kapcsolatos területet, a vállalkozói és marketingismeret és az intézményekhez kötődően az iskolamarketing."

A kísérleti képzéseken közel 60 hallgató vett részt. A tananyag feldolgozásában tutorok, azaz szakértők segítették őket a kht. honlapján keresztül.

Békei Vilmos - tutor
"Amellett, hogy könnyebb ez a tanfolyam, mert nem kell részt venni a konzultációkon nap mint nap, igénylik a hallgatók, hogy találkozzunk. Rendszeresen kapcsolatban voltam velük telefonon vagy interneten keresztül."

A programban részt vettek - a partnerségnek köszönhetően - Szlovéniában élő magyarok is. A képzés akkreditációjának megszerzése folyamatban van.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely