Hírek

Lesz vezetékes víz a parkerdei városrészen

2007. június 29., 16:25
Hamarosan a parkerdei kiskerttulajdonosok is élvezhetik a vezetékes ivóvíz előnyeit. Míg a terület nagyobb részén, több mint 2000 tulajdonos kiskertjéhez a VASIVÍZ ZRt., addig a 600 telkes Feketefenyves-dűlőhöz egy magánberuházó jutattja el a vizet.

A Parkerdő 250 hektáros részén egy 100 millió forintos beruházásba kezdett a VASIVÍZ ZRt. Mivel jelenlegi kapacitásuknak csak 50-60%-át használják ki, ennek a területnek a vízellátása sem okoz gondot a társaságnak.

Wagner József - vezérigazgató, VASIVÍZ ZRt.
"Ennek a feltételeit a vízmű úgy teremtette meg, hogy először egy nyomásfokozó rendszert épített ki. A parkerdei medencékből nemcsak a közvetlen parkerdei részt, hanem a későbbiekben megvalósuló Oladi plató lakótelep és tovább Sé felé is biztosítani tudjuk megfelelő nyomásértéken a vizet."

400 parkerdei telektulajdonos igényelte eddig a vízvezeték kiépítését, amelyért 250 ezer forintot kell fizetniük.

Róka Ferenc - kivitelező, szervező
"A tervezés illetve az engedélyezés ahogy várjuk, az kb. szeptemberre lesz kész, és utána lehet elkezdeni a munkálatokat."

Bár a Vasivíz Zrt. már évekkel ezelőtt tervet készített a Séhez tartozó Feketefenyves-dűlő ivóvízellátására, tavaly márciusban ugyanitt egy magánvállalkozó is megkezdte az igények felmérését, majd a jogerős építési engedély birtokában elkezdte a munkálatokat.

A kiskerttulajdonosok tájékoztatót kaptak a vállalkozótól. A Vasivíz Zrt. vezérigazgatója szerint ez a cégét érintő valótlan megjegyzéseket tartalmaz. A vállalkozó ezt másképpen látja.

Patyi Gábor - ügyvezető, Mineral Invest Kft.
"Le kellett tisztáznunk hogy ezen a részen mi tudunk vizet fektetni, mert a létesítési engedély a mi nevünre szól. A 29 út tulajdonosa a parkerdei Kertbarát Egyesület, amely a mi cégünknek adott kizárólagos jogot arra, hogy vezetéket fektessünk."

A vállalkozó bruttó 200 ezer forintért vállalja a bekötést, de ez az összeg az akna kialakítását és a vízóra beszerelését nem tartalmazza.  Azt ígéri, itt is ivóvíz minőségű vízhez jutnak majd a telektulajdonosok.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely