A rendőrség és a fogyasztóvédelem nyár előtti ellenőrzés-sorozatának eredménye azt mutatja, hogy a vendéglátóhelyeken általában kiszolgálják a fiatalokat alkohollal és dohánytermékkel. Az üzletek 68 %-ában vétettek a szabályok ellen. A vendéglátóhelyek és élelmiszerboltok többségében tehát egyáltalán nem foglalkoztak a vásárló életkorával.
A kereskedőknek mindössze annyit kellene tenniük, hogy elkérik a személyi igazolványt. A jövőben megéri meggyőződni a valós adatokról, mielőtt kiszolgálnak egy fiatalt, hiszen a szabálysértőknek járó egészségvédelmi és fogyasztóvédelmi bírságokon túl a bezárás is fenyegeti őket.
Dr. Németh Róbert - r.alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető, VMRFK
"Azoknak a vendéglátóhelyeknek a tulajdonosait, akik érintettek, illetve jelzéseink vannak arra, hogy fiatalkorúakat kiszolgálnak, vagy nagyon fiatal gyerekek járnak oda tömegével, éjfél után is jelen vannak, azokkal elbeszélgettünk."
Egy nemrég elkészített felmérés szerint a 16-17 éves fiúk 63, a lányok 40 %-a átesett már részegségen. A rendőrség tapasztalata szerint egy-egy csoportos italozás után nem ritka a garázdaság: a fiatalok kukákat burogatnak fel, kirakatokat törnek be, és verekedés is előfordul.
A gyermek- és fiatalkorúak egészségének védelmében és a szabályok betartatása érdekében a hatóság rendszeresen ellenőrzi a szórakozóhelyeket, és büntet, ha kell.





























