Hírek

A város még reménykedik a közös munkában

2007. július 04., 13:43
Szombathely továbbra is arra számít, hogy a megyei közgyűlés talán megfontolja a Markusovszky Kórház közös működtetését - mondta ma egy sajtótájékoztatón Németh Kálmán és dr. Czeglédy Csaba alpolgármester. A városvezetés mindent megtett, hogy jobb belátásra bírja a megyei vezetőket, és elkerüljék a kórház gazdasági társasággá alakítását, de ez nem sikerült - jelentették ki.

Annak ellenére mondtak nemet a megyei képviselők az együttműködésre, hogy az év végére, a kedvezőtlen finanszírozás miatt, komoly vesztesége lehet a kórháznak. 

A megyei közgyűlés június 29-én tárgyalt a kórház gazdasági társasággá alakítását. Az ülésen Czeglédy Csaba is felszólalt. Javasolta, hogy a kórház elnevezésében szerepeljen Szombathely neve, és itt legyen az intézmény a székhelye. Kérte azt is, hogy a döntéskor vegyék figyelembe: a város szeretne közreműködni a kórház fenntartásában. A megyei közgyűlés azonban egyik javaslatot sem támogatta.

Czeglédy Csaba elmondta, hogy korábban a megyei és városi képviselők egyeztettek a kórházzal kapcsolatos kérdésekről, és a megbeszéléseken  felvetődött, hogy Szombathely is résztulajdonosa lehet a gazdasági társaságnak. Éppen ezért lepte meg a városvezetőket a pénteki döntés.

Németh Kálmán kiemelte: figyelemre méltó, hogy miközben a megyei vezetés a várható, akár 800 millió forintos veszteségről beszél, nem fogadja el a város segítségét. Szerinte az is aggodalomra ad okot, hogy  a megyei ülésen nem mondták ki egyértelműen, hogy a jövőben nem privatizálják a kórházat.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely