A szombathelyi önkormányzat 2005 őszén tett közzé közbeszerzési felhívást a város csatornázásával kapcsolatos munkákra. A 2005. november 21-i ajánlattételi határidőre hat ajánlat érkezet, közülük - mint a minden szempontból legelőnyösebbet - a Borostyánkő 2005 Konzorciumot hirdette ki nyertesnek az önkormányzat. (A konzorcium tagjai a Swietelsky Építő Zrt.-t valamint a Teerag-Asdag AG.)
A döntőbizottság 2006. február 1-jén a szerződés megkötését felfüggesztette, az ajánlatkérő eljárást lezáró döntését pedig megsemmisítette. Az újraértékelés során azonban újra csak ez a konzorcium lett a nyertes, 2,994 millió eurós (mintegy 750 millió forintos) vállalási árral.
Az ajánlatban nem szerepelt olyan alvállalkozó, amely 10 százaléknál magasabb arányban vállalt volna át munkákat a fővállalkozóktól, és mindössze 3 százalékos aránnyal szerepeltek olyan munkák, amelyeket alvállalkozókkal kívántak elvégeztetni.
Ezzel szemben - egy keret megállapodás keretében - a Varpex Zrt. 377 millió forintnyi munkát végzett a konzorciumnak. Az ügy ez év elején pattant ki, amikor a Varpex egyik alvállalkozója közérdekű bejelentést tett az ajánlatkérőnél, mivel nem kapta meg a díját.
A Döntőbizottságnál maga a Közbeszerzések Tanácsa elnöke, Berényi Lajos kezdeményezett eljárást. A vizsgálat megállapítása az lett, hogy a nyertes konzorcium jogellenesen alkalmazott 10 százaléknál magasabb arányban alvállalkozót, illetve az előbbi határ alatti munkáknál sem csak az ajánlatban megjelölt körben fogadott fel alvállalkozókat.
Mindezt annyira súlyos jogsértésnek minősítette a Döntőbizottság, hogy 10 millió forintra bírságolta a konzorcium két tagját. A fizetési kötelezettség egyetemleges, vagyis bármelyiküktől behajtható a teljes összeg. Megjegyezte a testület, hogy miután a szerződés időközben teljesült, a jogsértést reparálni már nem lehet."
Forrás: www.mfor.hu





























