Hírek

Jobban megéri autóval utazni

2007. július 06., 09:30
Egyelőre nem érzik az áremelések hatását a tömegközlekedésben. Ezt mondták a nekünk nyilatkozó vezetők. A vasúttársaság tapasztalata szerint sem bevételben, sem az utasforgalomban nem történt csökkenés. Igaz ez annak ellenére, hogy személyautóval ma már olcsóbban lehet utazhazni akkor, ha többen összefognak és 3-4-en is beülnek egy kocsiba.

1921-ben indult az első Vas megyei helyközi járat. Akkor még 5.50 forintba került a buszjegy. Ez már csak emlék. Most Felsőcsatárra, ami 18 km-re van Szombathelytől, egy teljes árú jegy 300 forintba kerül.

Kiss Györgyi
"Vaskeresztesről járok. Egy út 326 forintba kerül, ami oda-vissza 700 forint. Ezt nemigen engedheti meg magának az ember. Autóval jobban megéri."

Főleg akkor éri meg jobban tömegközlekedés helyett autóval utazni, ha többen ülnek a kocsiban. Ráadásul idén már két alkalommal, februárban és májusban módosított tarifatáblázatán a vasút és a volán. Jelentős áremelésekre került sor a tarifatáblázat egységesítése miatt. A vasútnál azt mondják: nem érzik, hogy az áremelések miatt elpártoltak volna tőlük az emberek.

Szalai András, területi személyszállítási vezető - MÁV-START ZRt.
"Amit mi érzékelünk a májusi, második tarifaemelés után, hogy a vasút utasszám és a bevétel nem csökkent."

Szalai András azt mondta: hosszabb távon, ha sikerül jól felépített, az igényekhez igazodó, hatékony menetrendeket is kidolgozni, akkor a közösségi közlekedés nyerni fog az idén elindult átalakítással. Most ugyanis inkább egymás vetélytársai a volánnal.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely