Hírek

A hívők adományaiból újul meg a templom

2007. július 06., 16:11
A hívők adományaiból kaphatott új liturgikus teret a kőszegi Jézus Szíve templom. Az új dobogót, az ambót, azaz felolvasó állványt, és az oltárt a megyéspüspök ünnepi szentmise keretében áldja meg július 8-án, vasárnap 9 órakor.

A kőszegi Jézus Szíve templomot 1894-ben építették. Fennállásának 100. évfordulójára kívül-belül teljesen felújították. Az oltár előtti dobogót viszont nem cserélték ki, pedig mára már annyira elöregedett, hogy balesetveszélyessé vált. A szembe-miséző oltár és az ambó sem felelt meg az elvárásoknak.

Harangozó Vilmos - plébános, Kőszeg
"Ez a templom sokkal szebbet és igényesebbet érdemel, ezért most, mikor idejöttem, nem egészen egy évvel ezelőtt, elhatároztam, hogy mindenképpen egy új liturgikus teret készíttettünk."

A közel 60 m2-es dobogót, az új oltárt és a felolvasó állványt helyi mester készítette. A közel 4,5 millió forintba kerülő munkálatokat az egyház a hívők adományaiból fedezte. A plébános elmondta, hogy a templom teteje is javításra szorul, ugyanis több helyen beázik.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely