A két pályázó közül az egyiket formai okok miatt ki kellett zárni, de a másik pályázattal is adódtak gondok - mondta Molnár Miklós. Kérdéseket intéztek a lap kiadására pályázó Promed Kft. képviselőjéhez, akitől ugyan érkeztek válaszok, de ezek szakmailag elfogadhatatlanok voltak. A közbeszerzési bizottság ezért azt javasolta, ne minősítsék eredményessé a pályázatot, sőt Nemény András, a bizottság szocialista elnöke is így foglalt állást. Ennek ellenére a közgyűlés 15:11 arányban javasolta Ipkovich Györgynek a pályázat elfogadását.
Molnár Miklós megjegyzte: öt éve tagja a közbeszerzési bizottságnak, de eddig még nem fordult elő, hogy a polgármester szembefordult volna a bizottság döntésével. Előre leosztott lapok alapján döntött a város vezetője, ezért a későbbi károkért őt terheli majd a felelősség - tette hozzá a politikus.
Lazáry Viktor szerint szakszerűtlenül folyik a város irányítása. Megkérdőjelezhető a bizottság munkájának értelme, ha véleményét úgysem veszik figyelembe a döntéshozók.





























