A Haladás mellett három NB I.-es gárda: az Újpest, a Vasas és a tavalyi győztes, Kaposvár játszik a hétvégi labdarúgó tornán. A szombathelyi gárda két hete kezdte meg a felkészülést. Okulva a tavalyi tapasztalatokból, idén már nem szeretnének harmadikak lenni a tornán.
Vörös Csaba, technikai igazgató - Szombathelyi Haladás
"Csertői Aurél számára is az a fontos, hogy játéklehetőséget adjon minden játékosnak és fel tudja mérni, milyen képességű a csapat."
Idén is kétszer fél órás mérkőzéseket játszanak a csapatok, az első három helyezett pedig komoly pénzjutalomban részesül. Elfogadta a meghívást a hétvégi tornára az NB I. két meghatározó együttese az Újpest és a Vasas.
Pálfalvi Gábor, ügyvezető igazgató - Rádió Szombathely
"Mindkét csapat az élvonalban olyan játékstílust képvisel, ami közönség számára előnyös vagyis szórakoztató futballt, támadófutballt játszik."
Idén Grosics Gyula, az Aranycsapat egykori legendás kapusa lesz a torna díszvendége. A belépők ára ugyan emelkedett, azonban a 14 éven aluliak és a 60 év felettiek ingyen nézhetik meg a mérkőzéseket.





























