Hírek

Módosított gázszámla

2007. július 10., 16:48
Május óta már a módosított gázszámláikat kapják kézhez azok a fogyasztók, akik kérelmük alapján gázártámogatásra jogosultak. Sokan azonban nem érzékelnek csökkenést a számlájukon. A szakemberek szerint azonban ez nem az igénylők megtévesztése, hanem épp ellenkezőleg: az év végi elszámolás meglepetéseitől akarják megvédeni a fogyasztókat.

Az egyik oladi társasházban 92 család lakik. Közülük 46-an kaptak külön igénylésre gázártámogatást. A lakók ügyeit a Bem Lakásszövetkezetben intézik. Csakúgy, mint a többi ház esetében, az itt élők is éves elszámolás alapján fizetik gázszámlájukat. Ez azt jelenti, hogy a januárban megállapított hődíj alapján minden hónapban ugyanazt az összeget kell fizetni. A gázártámogatásra jogosultak számára ugyan már érvényesítették a kedvezményt, ez azonban nem jelent azonnali költségcsökkenést.

Dr. Beliznay Pálné - elnök, Bem Lakásszövetkezet
"Úgy számoltuk ki, hogy vettük az első négy hónap átlagát és ezt vetítettük ki a többi nyolc hónapra. Aztán a fogyasztóknak kiküldtük a módosított költséget."

Sok lakóközösség a közelmúltban lakógyűlésen fogadta el azt a javaslatot, amely szerint a 2006-os gázárak alapján megállapított hődíjat nem csökkentik a gázártámogatással. Ez esetben ugyanis az idei  nagymértékű gázáremelkedés olyan terheket róna a lakókra az év végi elszámoláskor, amit sokan nem tudnának vállalni. Sok fogyasztó ezért  eleve magasabb összegű havi számlát kért a társaságtól.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely