Most még járnak a vonatok a Zanati úti felüljárón. Július 21-én azonban ismét szünetel a vasúti-, és a közúti forgalom, hiszen újabb hídszerkezetet cserélnek a szakemberek. A rekonstrukció három hete kezdődött, akkor egy speciális fekvő daru segítségével az első, közel 13 méteres elemet emelték ki a négyből. A felújítás ráfér az 1962-ben épült hídra.
Csilléri Béla - osztályvezető, MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Központ
"Fémtisztára fújjuk homokkal, így minden apró hibát látni lehet, utána szép új ruhát kap, és a város jelképe lesz."
A felüljáró zöld lesz. Korábban is az volt, de a legutóbbi, 1990-ben végzett festés óta igencsak megkopott a szín. Az építési munkák végén, amikor a megújított hídszerkezeteket visszaemelik a helyére, korlátozás várható éjszaka a vasúti és a közúti forgalomban.





























