Negyedik alkalommal osztották ki Röjtökmuzsajon a nyugat-dunántúli régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvényeinek járó díjakat. Ebben az évben 21 pályázó közül 14 fesztivál nyert. A megyéből többek között a Savaria Történelmi Karnevált és a Kőszegi Várszínház programjait díjazták.
Walter Dezső - elnök, Nyugat-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság
"Egy ilyen díj mindig elismerés, köszönet kifejezése azoknak, akik ebben a munkában részt vesznek és ezekbe a rendezvényekbe tulajdonképpen szívüket-lelküket beleadják azért, hogy nagyobb legyen a turisztikai értéke annak a téréségnek, ahol ezt a rendezvényt végrehajtják."
Walter Dezső külön kiemelte a Félhold és Telihold-Ostromhetek Kőszegen 1532-2007 elnevezésű rendezvényt, amely mindjárt első megméretése alkalmával díjat kapott. A nyertesek öt évre nyerték el a rangos elismerést, amely kiemelt marketing lehetőségeket is biztosít nekik.





























