Kovács Ferenc aggodalmát fejezte ki a nemzetiségi oktatás jövőjével kapcsolatban. Véleménye szerint a kisebbségi nevelés a nemzeti identitás megőrzésének kulcsa, ezért nem szabadna az oktatás többi ágazatával azonos mércével mérni.
Majthényi László alelnök elmondta: a mai adatok szerint a megyében 78 településen szűnik meg, vagy változik meg az alapfokú oktatás. Ez a szám azonban nem végleges, a hónap végéig még növekedhet. A szombathelyi kistérségben Táplánszentkereszt, Vép, Bozzai vagy Balogunyom is részese lesz az átszervezéseknek.
Bánó Zoltán, az oktatási bizottság alelnöke attól is tart, hogy a falusi iskolák végleg áldozatai lesznek a reformnak. Véleménye szerint a közoktatási törvény súlyos hibája, hogy a gyerekeket egyszerű számadatként kezeli. A politikus szerint a kisiskolák megszüntetése miatt felduzzasztott városi iskolai osztályok gátjai lesznek a minőségi oktatásnak.
Büki Zoltán, Egyházashollós polgármestere iskolájuk szeptemberi bezárásának okairól beszélt. Véleménye szerint az iskolafenntartó kistelepüléseknek össze kell fogni, a falusi iskolák ugyanis csak így menthetők meg.





























