Hírek

Nyáron is virágzik a feketemunka

2007. július 19., 16:45
A nyári időszakban is fokozottan ellenőrzi a munkaügyi felügyelet azokat a szektorokat, ahol előfordult már fekete foglalkoztatás. Továbbra is az építőipar, vendéglátás és a mezőgazdasági idénymunkák területén fedezik fel a legtöbb jogsértést, de figyelik a diákmunkásokat foglalkoztató helyeket is.

Tegnap a határőrséggel karöltve razziázott a munkaügyi felügyelet a leendő Magellán Center területén. A bontási munkákat végző vállalkozás alkalmazottai között négy feketemunkást találtak. Voltak köztük olyanok is, akik a múlt heti ellenőrzés alkalmával is munkaszerződés nélkül dolgoztak, tehát visszaesőnek számítanak.

A munkáltatót több százezer forintos bírsággal sújtják, az alkalmazottak pedig nem dolgozhatnak addig, amíg jogviszonyuk nem tisztázódik. A beruházó cég ügyvezetője, Szakács Marcell kérdésünkre elmondta: a bontási munkákat alvállalkozókkal végeztetik, így nekik nincs rálátásuk hogy ez milyen körülmények között, milyen munkaügyi feltételekkel történik.

A felügyelet munkatársai már jól tudják, mely területeken kell vizsgálódniuk.

Dr. Virágh Norbert - igazgató, Ny-dtúli Munkaügyi Felügyelőség
"Olyan munkavállalóknál, akiknél feltételezhető, hogy feketemunkásokat foglalkoztatnak, hivatalból vagy panaszbejelentésre járunk el. A jellemző ágazatok továbbra is az építőipar, a mezőgazdasági idénymunkák, a vendéglátóipat és az őrző-védő vállalkozások."

2007 első félévében Vas megyében 1000 feketemunkást füleltek le, míg a Nyugat-Dunántúlon 2700-at, ami a többi régióhoz képest kevésnek mondható. A nyári időszakban fokozottan figyelnek azokra a helyekre, ahol diákmunkásokat foglalkoztatnak, itt ugyanis többször vétenek az előírások ellen. A munkáltatók sokszor elfelejtik, hogy a tanulók is munkavállalónak számítanak, és ugyanolyan szigorú szabályok vonatkoznak rájuk, mint a többi alkalmazottra.
 


 

Gubás Gabi Agora Szombathely