Kőszegfalva határában szinte nem látni a napraforgót a parlagfűtől. A több hektáros területen láthatóan burjánzik ez az egészségre ártalmas gyom. Eddig nem született megoldás. A kőszegi önkormányzathoz már több bejelentés érkezett a gyomtenger miatt. Az aljegyző elmondta, a közterületfelügyelő lefényképezte az ültetvényt, amely ha belterület, akkor a város, ha nem akkor az illetékes hatóság intézkedik az ügyben.
Információnk szerint ez a napraforgó tábla három tulajdonos kezében van. Láthatóan az egyik részen irtották a gyomot, míg a másikon meg sem próbálták. Egyelőre még csak néhány parlagfű virágzik, egy-két nap múlva viszont az egész ültetvény ontja az allergén polleneket. A törvény szerint, ha a mezőgazdasági terület egységnyi részén a kultúrnövény tőszáma nem éri el az 50 %-ot, a parlagfű viszont több mint 30 %-án burjánzik, akkor lehet a kényszerkaszáltatást, azaz a közérdekű védekezést elrendelni. Az is előírás, hogy a parlagű bimbózását a terület tulajdonosa június 30-ig köteles megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.
A növényvédelmi bírság összege a jelenlegi szabályok szerint elérheti a kétmillió forintot, ezt azonban hamarosan ötmillió forintra emelik. A Vas Megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságon munkaidőben a 06-80/20-48-45-ös zöldszámon várják a bejelentéseket.





























