Marton Zsolt elmondta: július 20-án a Közbeszerzési Döntőbizottság megtiltotta a Savaria Fórum kiadására vonatkozó szerződés megkötését a közbeszerzési törvény megsértésének veszélye miatt. A hatóság két dologra hívta fel a figyelmet: a nyertes PROMED Kft. nem nevezte meg a 10% feletti részesedéssel rendelkező alvállalkozóját, aki a nyomdai munkákat végzi majd, illetve a szakmai partnerként megjelölt Nyugat-Média és Világháló Egyesület 2006-os mérlegében nem szerepelt az üzletrészként befizetett összeg.
Ugyanezen a napon, vagyis múlt hét pénteken Molnár Miklós azt az információt kapta az önkormányzat illetékesétől, hogy aláírták a PROMED Kft-vel a lap kiadására vonatkozó szerződést, de nem tekinthet bele az anyagokba, mert még folyamatban lévő ügyről van szó. A képviselő azt is érdekesnek tartja, hogy az eredeti ajánlati felhívásban szerződéskötési időpontként július 23-a szerepelt, ennek ellenére korábban írták alá a megállapodást.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a Közbeszerzési Döntőbizottság újra tárgyalni fogja az ügyet, és bár nem bonthatja fel a szerződést, várhatóan jelentős büntetést kell fizetnie az önkormányzatnak azért, mert nem vette figyelembe a korábbi tiltást.





























