Hírek

Kiemelt fejlesztési lehetőségek

2007. július 27., 11:55
Szerdán döntött a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Terv akcióterveiről. A Vas megyét és Szombathelyt érintő projektekről ma tartottak sajtótájékoztatót a Városházán.

Ritkán adódik egy város életében akkora fejlődési lehetőség, mint a most elfogadott pályázatok után, mivel ezek egy része követlenül, a többi pedig közvetve ugyan, de mégis jelentős hatással lesz majd Szombathely jövőjére - mondta dr. Ipkovich György polgármester, aki egyben a Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke.

Végre megvalósulhat az Iseum rekonstrukciója, a Képtár és a Hangversenyterem megújulásával pedig létrejöhet egy kulturális centrum. A lukácsházi víztározó megépítése az árvízvédelem mellett más hasznos dologgal is társuhat, hiszen lényegesen kedvezőbb szabályok vonatkoznak majd a városon átfolyó Gyöngyös-patakot érintő fejlesztésekre.

Dr. Nemény András, a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság elnöke azt emelte ki, hogy nem politikai, hanem szakmai döntések születtek, és a kormány támogatását is élvezték a helyben megszületett döntések. Tompa László a Regionális Fejlesztési Tanács tagja szólt azokról a projektekről - ide tartozik a körmendi Batthány kastély felújítása is -, amelyeket kiegészítésre visszaadott a kormány. Szerinte hat hónapon belül megszülethetnek a támogatási szerződések, ezek után indulhatnak el a konkrét munkák a projektek megvalósítására.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely