Hírek

Nyári Egyetem - Fókuszban a kistérségek

2007. július 30., 13:52
A vidéknek jövője van a várossal szemben. Ennek egyik oka, hogy egyre többen keresnek menedéket a túlzsúfolt nagyvárosoktól távol, a kisebb településekan, ezzel generálva azok újjászületését. Ez az egyik lényeges kiindulópontja a ma kezdődött 40. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemnek. A nemzetközi tudományos fórumon ezúttal nemcsak a településekről esett szó, hanem a humánerőforrás fejlesztés fontosságát is hangsúlyozták a résztvevők.

A Nyári Egyetem előadói idén a kistérségekre összpontosítanak. Mint az előadásokból kiderült: a 90-es években létrejött együttműködési forma európai minta alapján szerveződött. Az elmúlt évtizedek pedig bebizonyították, hogy szükség van arra, hogy az önkormányzatok egymással összefogjanak. Egyes intézményeket, szervezeteket közösen működtessenek, és együtt dolgozzanak ki új programokat.

Dr. Kukorelli Irén - egyetemi docens
"A vidéki térségeket fejleszteni a vidéki társadalom bevonása nélkül nem lehetséges. Én azt hiszem, itt kell sok programot indítani, például az Equal, ami akár a vidéket is érintheti."

A vidék korábban egyet jelentett az elmaradottsággal, de ez már megváltozott. Köszönhető ez annak, hogy egyre többen költöznek ki a városokból. De nem a régi, elmaradott vidéki élet költözik vissza a kistelepülésekre.

Dr. Meggyesi Tamás - prof. emeritus, elnök
"A vidék mint élhető tér, olyan emberi környezet, ami még nélkülözi azokat a környezetidegen és pusztító városi tényezőket, amit mi a városban megszenvedünk."

A Nyári Egyetem résztvevői egészen augusztus 4-ig vitatják meg a kistérségekkel, a vidék és a város viszonyával kapcsolatos kérdéseket. Idén már 40. alkalommal tartanak eszmecserét egymással a kérdés szakértői. A korábbi évek életképeiből kiállítás is nyílt.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely