Hírek

Sok diák nyáron is nyelvet tanul

2007. augusztus 03., 09:31
Nyáron is nagy az érdeklődés a nyelvoktatás valamint a szakképzések iránt. A középiskolás diákok többsége ezt az időszakot használja ki, hogy felkészüljön az nyelvvizsgára, vagy az érettségire. A képzőiskoláknál pedig a nyári hónapokban is rendszeresen szerveznek tanfolyamokat cégek felkérésére.

Jobbára diákok, többségében középiskolások járnak az egyik szombathelyi nyelviskola délelőtti óráira. Nekik most van annyi idejük, hogy sikeresen felkészüljenek a nyelvizsgákra illetve az érettségire. A slágernyelvek továbbra is az angol illetve a német, idén mégis kevesebb tanfolyamot tudtak elindítani.

Lóránth Krisztina, ügyvezető - Zenit Nyelviskola
"Érezzük a 30%-os adókedvezmény megszűnését. Lényegesen kevesebb tanfolyamot tudtunk elindítani, mint a korábbi években. Kevesebb az emberek pénze és megszűnt az adókedvezmény."

A felnőttek este járnak nyelvtanfolyamokra és főként az angolt igyekeznek elsajátítani. Más nyelviskoláknál is azt mondták: a nyár egyértelműen a diákoké. Ők jelentkeznek az ilyenkor induló tanfolyamokra. A szombathelyi képzőintézményben épp ezért nyáron sincs megállás. A cégek megkeresésére akár OKJ-s tanfolyamokat is szervezek ebben az időszakban.

Szentkirályi Balázs, projekt menedzser - Inforg kft.
"Nálunk nem esik vissza nyáron sem a kereslet a képzések iránt. Sőt, a cégek igénye megnövekszik a képzések iránt."

Itt azt is elárulták, hogy a tanfolyamokon nincsenek létszámgondjaik. Akár 50-en is részt vesznek egy-egy képzésen.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely