A verseny döntője a Fő téren felállított nagyszínpadon zajlik majd egy látványos programsorozat keretében. Már most jelentős az érdeklődés, eddig 50-en neveztek a megmérettetésre, de a szervezők még várják a 16 és 26 év közötti lányok jelentkezését.
Hertelendi Zsolt - szervező
"A jelentkezéseket augusztus 9-ig, fényképpel ellátott levéllel, lezárt borítékban a Városházán kell leadni."
A 15 döntőbe jutott lányra a verseny előtt egy hét felkészítés vár. A színpadi mozgást és a vonulást fogják gyakorolni. A gátlások feloldása miatt fontos, hogy rutint szerezzenek a színpadon.
Sulyok Virág - táncpedagógus, koreográfus
"Az arc szépsége, mozgás, alak, fürdőruhás felvonulásnál fontos lesz. Testarányok, feszesség, kidolgozott test. A kisugárzás is nagyon sokat jelent."
A tapasztalatokból okulva, a rendezők esőhelyszínnek a Savaria mozi színháztermét jelölték meg. A Savaria Szépe verseny nyertese egy évig Szombathely arcaként szerepel majd a város rendezvényein.





























