Hírek

Az őszi vetésű növények jó termést hoztak

2007. augusztus 06., 15:11
Az őszi vetésű növények kevésbé, a tavasziak viszont nagyon megérezték a sok napsütéssel és nagy meleggel járó tavaszi-nyári időjárást. Ez meg is látszik a termésátlagokban: míg őszi gabonából négy tonna felett van a hektáronkénti átlag a megyében, addig tavaszi gabonából ez három tonna körül alakul. Ugyanakkor a gabona felvásárlási ára kétszerese a tavalyinak, így a növénytermesztők a szakemberek szerint jól járnak majd.

Az őszi búza, őszi árpa jó termést hozott a megyében: átlagban négy tonna termet hektáronként, és repcéből is majdnem a legjobb év volt az idei, a maga három tonnás átlagtermésével. A tavaszi gabonával már jóval több probléma volt az aszályos időjárás miatt és ezt főként azok érezték meg, akik márciusban-áprilisban vetettek. Ez kihatással van az árakra is.

Dr. Márkus Antal, vezető főtanácsos - MMGSZ Hivatal Földművelésügyi Igazgatóság
"A takarmány gabona 46-48 ezer forint, míg az étkezési búza ára 50 ezer forint körül alakul."

Ez éppen kétszerese a tavalyiaknak, de akár lehetnek még magasabbak is. Minőségben a szombathelyi és környéki földeken takarmány-, míg Celldömölk, Bük térségében kiváló étkezési gabona termett idén. A szakemberek szerint hiába volt az elmúlt napokban eső, a kukorica és napraforgó termés egy része már biztosan elveszett. Ha a kukorica felvásárlási ára 50 ezer forint körül alakul, akkor a gazdáknak az önköltség mellett azért némi pluszt is hozhat az idei termés.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely