Hírek

Kormányprogram a magyarok egészségéért

2007. augusztus 06., 16:14
Újabb programot indít a kormány a daganatos megbetegedések szűrésére. A cél az, hogy időben felismerjék a kórt, így kevesebb legyen a rák okozta halálesetek száma. Szeretnék elérni, hogy a 45 és 65 év közötti nők 70 %-a vegyen részt a vizsgálaton. A szűrési rendszert kiegészítik egy tájékoztató programmal, melynek célja az egészségtudat megerősítése és a szűréssel kapcsolatos hiedelmek eloszlatása.

Vas megyében 2002-ben vezették be az első népegészségügyi emlőszűrést. Az első két évben 70 %-os volt a részvétel, az évek során ez némileg romlott ugyan, de a négy éves arány így is 65%-os. Rosszabb a megjelenési arány a méhnyakrákszűréseken. Valójában nem lehet tudni, mekkora a lefedettség e téren, mivel a nők nagy része magánrendelésekre jár.

A cél, hogy csökkenjenek a daganatos megbetegedések, csak magas részvételi aránnyal érhető el. Nagy segítséget adhat az az összeg, amelyet a kormány a lakosság tájékoztatására szán. Megyei szinten fontos szerepe van a sajtónak, az önkormányzatnak, illetve a civil szervezeteknek. Az ÁNTSZ tervezi az emlő- és a méhnyakrák szűrés összevonását, kihelyezett szűréseket, valamint a Liliom Program folytatását is.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely