Németh Kálmán, az SZDSZ vasi elnöke a Markusovszky kórház helyzetéről elmondta, hogy ebben az évben már nincs együttműködési megállapodás a megyei és a városi önkormányzat között, és ez sérti Szombathely érdekeit. A város mindent megtesz, hogy változzon ez a helyzet és ennek már vannak bíztató jelei az utóbbi időben.
Dr. Kovács Attila elmondta: a mai látogatás meggyőzte arról, hogy a Markusovszky kórház abba a szűk körbe tartozik, ahol még vannak tartalékok a rendszerben. A kórház vezetése szakmailag alátámasztható igényeket fogalmazott meg a minisztérium felé, ezekre a választ a szeptemberi felülvizsgálatok után kap a menedszment. Szerinte az intézmény vezetésének sikerült alkalmazkodnia a reformokhoz, ennek ellenére szükséges a pótfinanszírozás.
Az elmúlt három hónapra a kórház még 980 pont többletet kap a keletkezett hiány pótlására. A biztosítási rendszerről elmondta, hogy marad az egységes társadalombiztosítás, 5-8 új biztosító társaság jelenhet meg majd a piacon.





























