Bécsi szelet helyett csak rántott húst lehet majd kérni. Persze csak akkor, ha az éttermek is támogatják a bojkottot. A tiltakozást elindító civilek szerint erre minden esély megvan; több vendéglős és étteremlánc is jelezte, csatlakoznak az akcióhoz. A kezdeményezés mellett több művész és közszereplő is kiállt. Ők kedden, a Budai Várban, a Bécsi Kapunál léptek fel több száz szimpatizáns előtt, akik közül többen Szentgotthárdról érkeztek
Déri Balázs, főszervező:
„A bojkott célja az, hogy felhívjuk az osztrák államnak és az osztrák gazdasági cégeknek a figyelmét arra, hogy ami most történik a Rába habzásával, a szemétégetővel, az nem jó."A kezdeményezéshez eddig mintegy 6000 magánszemély és ötszáznál is több civil, illetve szakmai szervezet csatlakozott. Azt remélik, akciójuk segíti majd a környezetvédelmi ügyek megoldását, illetve jobb helyzetbe hozza az osztrák tulajdonú cégek magyar munkavállalóit is.
Forrás: Hálózat TV





























