Hírek

Elkezdték a felkészülést a kézis lányok

2007. augusztus 08., 13:45
Minden eddiginél korábban, már augusztus 6-án elkezdték a felkészülést az új bajnoki idényre a Főiskola SE kézilabdázónői. A város és a főiskola kiemelt támogatását élvező NB I/B-s szakosztálynak komoly tervei vannak. A vezetőség 2-3 éven belül első osztályú csapatot szeretne kialakítani.

Dr. Woth Péter edző a felkészülési időszak első két hetében napi két edzést iktatott a programba. Délelőtt a Csónakázó-tó körüli futással  a fizikai erőnlét növelésén, délután pedig a főiskola sportcsarnokában a technikai elemeken dolgoznak a lányok. Az elmúlt évektől eltérően az idén sikerült Szombathelyen tartani a gárda gerincét képező játékosokat, melléjük öt jó képességű csapattag került az egyesülethez.

Dr. Woth Péter - edző, Főiskola  SE
"Megpróbálunk olyan pörgős, gyors játékot kialakítani, amivel azt hiszem, kitűnünk majd a mezőnyből."

Az egy hónap múlva kezdődő NB I/B -s bajnoki szezonban a cél, hogy az élcsoportban, lehetőleg az első hat között végezzen a csapat. A vezetőség feladatai között szerepel egy együttműködési megállapodás a kétszeres magyar bajnok Győri Audi ETO-val. Ennek keretében játékosok érkeznének a Rába-parti csapattól Szombathelyre. A végső cél pedig egy közönségvonzó első osztályú csapat alapjainak megteremtése.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely