Hírek

Már próbál a karneváli társulat

2007. augusztus 08., 13:46
Hétfőn megkezdődtek a karneválszínházi próbák. A társulatban több régi ismerős mellett új arcok is feltűnnek. A darab főszereplője a Szombathelyen első alkalommal fellépő Szabó Győző lesz. A premiert augusztus 17-én tartják, az előadást a rendezvény hétvégéjén három alkalommal láthatja a publikum.

Az immár nyolcadik éve színpadra lépő Karneválszínház megkezdte  próbáit a Nemzeti Színházban. Az idén Plautus komédiáját, a Hetvenkedő katonát adják elő. A főszerepekben Szabó Győző, Jordán Tamás és Bezerédi Zoltán látható, de szerepet kap a vasi származású Rezes Judit is. A színdarab rendezője Lendvai Zoltán, a művészeti vezető és dramaturg Duró Győző lesz.

A társulat augusztus 13-án már a helyi színpadon gyakorolja a műsort. Az első előadást augusztus 17-en este fél 6-kor láthatja majd a közönség a Megyeháza udvarán. A jegyeket a Művészetek Háza jegyirodájában vásárolhatják meg az érdeklődők.

Gubás Gabi Agora Szombathely