A vízpart az elektromos vezetékeken kívül is számos veszélyt tartogathat a gondtalanul pecázók számára. A helyi szövetségek által horgászrendbe rögzített szabályokról gyakran megfeledkeznek a gyakorlott halfogók is. Vízfolyásokon a vízi műtárgyaktól, erőművektől 50 méteres távolságra szabad csak horgászni. A kavargó víz ugyanis könnyen elsodorhatja a gyengébb úszókat.
A nyári vakáció idején a szülők is gyakran kiengedik a 10-11 éves gyerekeket horgászni a tavak, folyók partjára, ami sok baleset előidézője lehet.
Puskás Norbert - információs felelős. Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
"Nem azért veszélyes, merthogy bármilyen kárt okozhat a horgászbotjával magában, hanem elsősorban azért, mert megcsúszhat a vízparton egy kövön, beverheti a fejét és ha nincsen szülő, egyből tragédiával végződik. De a horgászfelszerelés is, akár a horog beleakad valamelyik testrészébe."
A megyei szövetség a horgászok érdekében a tavasz folyamán felmérte az áramszolgáltató segítségével, hol vannak nagy feszültségű vezetékek a horgászvizek környékén. A veszélyes szakaszokon figyelmeztető táblákat is kihelyeztek.
Nagy veszélyt jelenthet az is, ha esős, párás időben több méteres szénszálas botokat használnak. Ezek ugyanis jól vezetik az áramot. Sok baleset történt már így, szerencsére a Vas megyei szövetség területén az elmúlt években nem volt példa hasonló tragédiára.





























