A Szabad Demokraták Szövetsége több, mint egy évtizede elkötelezett támogatója a magyarországi közút- és vasútfejlesztéseknek- kezdte beszámolóját a megyei elnök. Az ország földrajzi szerepe miatt elkerülhetetlen a minőségi útfejlesztés, ez viszont rengeteg pénzbe kerül. Az elmúlt öt évben a liberális vezetésű gazdasági tárca megduplázta az autópályák hosszát, de a kisebb forgalmú utak és a városi közlekedés fejlesztése is elsőrendő feladat.
A hét magyarországi régió összesen mintegy 1000 milliárd forintot költhet a célra, a nyugat-magyarországi régió 108 milliárddal gazdálkodhat. A kormány döntött arról, hogy a 86-os utat gyorsforgalmivá alakítják, a váti elkerülő pedig két éven belül elkészül.
Szombathely határában négysávosítják a Csaba utca és a vépi körforgalom között másfél kilométeres szakaszt, ezzel csökkenhet a Zanati út forgalma. Folyamatosan építik a csornai és az enesei elkerülőt, így rövid időn belül felgyorsulhat a forgalom a Szombathely-Győr közötti útszakaszon.
A Sopron-Szentgotthárd vasútvonal villamosítása és korszerűsítése is megtörténik, hiszen ezen a szárnyon zajlik majd a Bécs és Graz közötti vasúti teherforgalom. Boba és Bajánsenye között megoldják a vasúti vonal digitális irányítását.





























