Hírek

Hídfelújítások Szombathelyen

2007. augusztus 10., 11:12
Az elkövetkező időszakban három híd felújítását tervezi a Szombathelyi Önkormányzat. A Kisfaludy utcai Gyöngyös hidat,a Csónakázó-tavi szigetre vezető gyalogos hidat, valamint az Aranypatak hidat.
Az Aranypatak hídra elvileg két és fél tonnánál nehezebb járművek nem hajthatnak fel. Ezt azonban nem mindenki tartotta be, a szakemberek szerint ez a legfőbb oka, hogy a fa padlózaton kívül a szerkezet is felújításra szorul. A hidat eredetileg hétfőn akarták lezárni a forgalom elől, ám a Vasi Vasember verseny miatt egy héttel később augusztus 21-én, kedden kezdik a munkálatokat, és a tervek szerint szeptember végén nyitják meg újra a közlekedők előtt. Ez idő alatt az acél főtartószerkezetes, fapályás hidat szinte teljes egészében felújítják. Kicserélik a fapadlót, a gerendákat, rozsdamentesítik az acéltartókat, és speciális festékkel vonják be. A munkálatok értéke mintegy 8 millió forint. Ráférne a felújítás a Fürdő utca és a Perint parti sétányt összekötő gyalogoshídra is, padlózata néhány helyen kilazult. Mint megtudtuk, a tavasszal újrafestett híd rekonstrukciója nem szerepel az önkormányzat hídfelújítási tervei között, ezért csak a szokásos karbantartást fogják elvégezni.
Gubás Gabi Agora Szombathely