A Katasztrófavédelmi Igazgatóságra és a megyei rendőr-főkapitányságra a központi számítógépek már megérkeztek, de a rendszer üzemeltetéséhez szükséges kézi készülékekre még várniuk kell.
A Szombathelyi Határőrség központi ügyeletese az új egységes digitális rádió-távközlő rendszer munkába állítása óta már akár láthatja is, hogy merre járőröznek kollégái. Az országos hálózatban 225 bázisállomás működik, amelyek 42 ezer készüléket tudnak befogadni. A határőrség a schengeni alapokból elsőként csatlakozott a rendszerhez. A szombathelyi igazgatóság a központi számítógépeken kívül 120 kézi- és 30 db gépkocsiba épített készülékkel rendelkezik.
Tóth István - hőr.alezredes, Szombathelyi Határőr Igazgatóság
"A szolgáltató cég azt vállalta, hogy Magyarország területének 90 %-át lefedi ezzel a rádiórendszerrel. A határőrség speciális helyzetben van. Úgy vállalták, hogy a határtól számított 20 km-en belül a lefedettség 100 %-os."
A rendszer arra is alkalmas, hogy a készenléti szervek egymással közvetlenül kommunikáljanak. Egy határőr például felhívhat az EDR-en keresztül egy rendőr járőrt, vagy egy adott helyszínen dolgozó mentőt is. De arra is lehetőség van, hogy egy parancsnok csoportos hívással egy akció összes szereplőjével egy időben beszéljen. A rendszer automatikusan gondoskodik a rádió forgalom információvédelméről.





























