Hírek

Hétfőig lehet jelentkezni pótfelvételire

2007. augusztus 10., 13:11
Mintegy 800-an juthatnak be a Berzsenyi Dániel Főiskolára a pótfelvételi során. Mind nappali, mind esti-levelező képzésre lehet még jelentkezni. A kitöltött pótfelvételi jelentkezési lapok beadási határideje augusztus 13-a. Az eddig beérkező jelentkezésekből látszik, hogy a sporttudományi képzések iránt nagy az érdeklődés, de sokan szeretnének andragógia vagy felsőfokú szakképzés keretében idegenforgalmi menedszer szakon tanulni a szombathelyi főiskolán.

Alig néhány hete hirdették ki a felvételi ponthatárokat. Akkor kiderült: a Berzsenyi Dániel Főiskolán 1031 diák tanulhat szeptembertől. Akiket ekkor nem vettek fel, vagy egyátalán nem jelentkeztek sehová, azoknak nyújt lehetőséget a pótfelvételi.

Eddig mintegy 350-400 jelentkezési lapot vittek el a tanulmányi hivatalból, és ebből több, mint 160 vissza is érkezett. Az előzetes ellenőrzések során úgy tűnk, hogy akik jelentkeztek, azok bejutnak majd a főiskolára. Ennél azonban lényegesen több a szabad hely.

Márkus Attila, hivatalvezező - Tanulmányi Hivatal, Berzsenyi Dániel Főiskola
"800 ember felvételére lenne még lehetőségünk. A cél, hgy minél több jelentkezőnek biztosítsunk bejutási lehetőséget."

A főiskolán mindhárom karra, ezeken belül pedig nappali, mind levelező-esti képzésre lehetőség van még bejutni. Mivel hétfő a jelentkezési határidő, szombaton és vasárnap is, reggel 8-tól 12 óráig tart ügyeletet a Tanulmányi Hivatal. Nem állapítanak meg külön ponthatárokat a pótfelvételi során. Azok a jelentkezők akik elérik a korábban meghatározott pontszámokat, bekerülnek a főiskolára.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely