Hírek

Lezárultak a pótfelvételi jelentkezések

2007. augusztus 14., 15:14
Hétfőn éjfélkor lezárultak a pótfelvételi jelentkezések. Ez volt az utolsó esély arra, hogy akik idén nem felvételiztek, vagy akiket nem vettek fel sehová, bejussanak valamelyik hazai felsőoktatási intézménybe. A Berzsenyi Dániel Főiskolára, a keddi adatok alapján eddig háromszűzharmincan adták be jelentkezési lapjukat.

Ez még azonban nem a végleges szám, hiszen várható, hogy még a holnapi postával is érkeznek jelentkezési lapok. Az eddig beérkezett jelentkezési lapokat vizsgálva, a Tanulmányi Hivatal vezetője, Márkus Attila azt mondta: a korábban megállapított ponthatárokat valószínűleg minden felvételiző eléri majd. Igaz, bizonyos szakokon, így a sporttudományi és a művészetközvetítő terület szakjain, valamint, a tanító szakon gyakorlati vizsgát is kell tenniük majd a jelentkezőknek, ami még módosíthatja a bekerülők számát. Az idő rövidsége miatt a gyakorlati vizsgázókat telefonon és e-mailen értesítik majd. Várhatóan a normál és a pótfelvételi eljárásban összesen 1400 diákot vesznek fel a Berzsenyi Dániel Főiskolára idén. Ez a tavalyi létszám 88%-a, amit Márkus Attila jó aránynak nevezett. Kiderült az is: többen jelentkeztek például sporttudományi illetve gazdaságtudományi képzésre, mint ahány szabad hely van a főiskolán. A jelentkezők talán már ezen a hétvégén, de legkésőbb augusztus 21-22-én megkapják az értestést, hogy a főiskolán folytathatják-e szeptembertől tanulmányaikat.

Gubás Gabi Agora Szombathely