2005-ben kötött a Vasi Volán közszolgáltatási szerződést a Gazdasági és Közelekedési Minisztériummal. Ebben meghatározták, hogy a járatok egy részét alvállalkozásba kell adniuk éves teljesítményük minimum öt, de legfeljebb harminc százalékában. Ez akkor nem járt sikerrel, olyannyira, hogy még az ajánlatcsomagot sem vitte el senki. Elsősorban a veszteségesen működtethető járatoktól szeretne szabadulni a Volán. Amíg ugyanis a társaságnak önköltségi áron 170-180 forintjába kerül egy kilométer, addig egy vállalkozó ennél 20-30 forinttal olcsóbban tud fuvarozni.
Benkő Tibor, forgalmi üzletágigazgató - Vasi Volán ZRt. :" Tervezzük a közeljövőben, várhatóan még ebben az évben egy hasonló csomag meghirdetését, ami teljesítményünk 5%-át lefedi, ami éves szinten 500.000 km-es teljestményt jelent. "
A helyközi tömegközlekedés a Volán számára veszteséges. Ennek oka részben a kedvezményrendszer átalakítása, és az árkiegészítési rendszer meváltoztatása, ami miatt keveseben ülnek buszra - állítják a szakemberek. Egyre több a személyautó is, így kevesebb az utas - alátámasztják ezt az utasszámlásási adatok is. Éppen ezért szeptemberben járatleállításokra lehet számítani a megye egyes periférikus területein, ahol kevésbé kihasználtak a tömegközlekedési eszközök. Várhatóan kevesebb hétvégi járat közelekedik majd Szombathely-Vép között, és a nyári időszakban, amíg kevesebb a diák, a Szombathely-Kőszeg vonalon is csökkenti teljesítményét a Volán





























