Hírek

Könnyedén nyertek a kosaras lányok

2007. augusztus 21., 11:54
Néhány napra a magyar kosárlabda fővárosa lett Szombathely. A férfi válogatott már péntek óta itt készül a szerdán 19 órakor sorra kerülő Bulgária elleni Európa bajnoki pótselejtezőre, a nők pedig ugyancsak a pótselejtezőre készülve a török válogatott ellen játszottak előkészületi meccset.

A magyar válogatott vasárnap este a győri Uniqa Kupa zárónapján 81:65- re legyőzte a török csapatot. Az Arena Savariában már felkészülési meccsként került sor a visszavágóra. Az EB résztvevő török együttes ezúttal sem késztette nagy erőfeszítésre a magyarokat. Az első percekben csak hazai pontoknak tapsolhatott a néhány száz fős közönség. A meccs elején kiharcolt kilencpontos előnyt a félidő végéig  tovább növelte csapatunk, annak ellenére, hogy Bencze Tamás szövetségi kapitány a komplett kezdő ötöst lecserélte.

A szünetben 41:25 volt az állás a magyarok javára. A harmadik negyedben mindkét együttes a védekezésre helyezte a hangsúlyt, és ekkor kiegyenlítődött a játék. A befejező szakaszban újra a magyarok  kerültek fölénybe és megérdemelt, 76:53-as győzelemmel hangoltak az egy hét múlva kezdődő Európa-bajnoki pótselejtezőre.

A válogatott minden tagja pályára lépett, és mindegyikük pontot is  szerzett. A legeredményesebb magyar Béres Tímea lett 14 ponttal.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely