Hírek

Biztonságban leszünk a karneválon is

2007. augusztus 23., 15:44
Fokozotton készülnek a biztonsági szervek a Savaria Történelmi Karnevál három napjára. A megszokotthoz képest több biztonsági elem szolgálja a várhatóan nagylétszámú látogató nyugodt szórakozását. Veszélyhelyzet esetén a Műveleti Irányítási Központ határozza meg a legsürgősebb teendőket.

Tavaly és idén sem volt zavartalan az országban az augusztus 20-i ünnepi rendezvény. Ebből tanulva a karnevál szervezői fokozott erőkkel várják a hétvégét. Több lesz az idén a mentőautó és nagyobb számban lesznek jelen az elsősegélynyújtók is. A karneválozók sokkal több biztonsági emberre is számíthatnak a hétvégén. A felvonulást 150 rendező biztosítja.

Boór Sándor - szervező
"Három mentőautó áll a felvonulók biztosítására, motoros rendőr is ott lesz készenlétben."

A rendőrség a megszokott módon biztosítja a karneváli felvonulás útvonalát. Ügyelnek arra is, hogy a mentők is elérhessék a sérülteket. Változik a vasárnapi felvonulás útvonala is, így az "A" lelátó nézői kétszer vehetik szemügyre a tömeget. A polgári védelem és a meteorológiai állomások között együttműködési megállapodás van érvényben.

Burján Attila
"A meteorológusokkal tartjuk a kapcsolatot, ők azonnal ránk szólnak, ha valami veszélyhelyzet várható."

A karnevál ideje alatt műveleti irányítási központ működik majd, amely a rendkívüli események idején koordinálja a munkákat. Ennek vezetője a polgármester lesz.

Gubás Gabi Agora Szombathely