Hírek

Esős nyitány

2007. augusztus 24., 11:10
Tegnap este két, hétéves gyerek nyitotta meg a 8. Savaria Történelmi Karnevált. Idén először köszöntötték a szervezők a históriás fesztivál idején született csemetéket, akik ez alkalomból ajándékcsomagot kaptak. Fakardnak, pajzsnak, egyéb kincset érő apróságnak örülhettek az ünnepeltek. A ceremónia után zenei program várta az érdeklődőket a városháza előtti Fórum színpadon.

Ebben az évben gyerekek nyitották meg a történelmi rendezvénysorozatot. Azok a csemeték, akik 2000 óta a karnevál idején jöttek világra, együtt ünnepelhettek a közös születésnapi ceremónián. A szervezők hagyományteremtő szándékkal látták vendégül a római ruhákba öltözött kicsiket és szüleiket.

Szommer Ildikó - karneváligazgató
"Különösen két hétévest ünnepeltünk, hiszen a római korban szokás volt, hogy hét éves korig az édesanya nevelte a gyereket, utána pedig átadták őt a társadalmi nevelésnek, így katonának, közhivatalnoknak nevelték őket, ezt próbáltuk kicsit mejeleníteni."

A nyitónapon az időjárás sem vette el a kedvét a karneválozóknak: ki ernyővel, ki esőkabátban hallgatta meg az esti koncertet: Tátrai Tibor, Szűcs Antal és Horváth Kornél Latin Triója varázsolt mediterrán hangulatot a városháza előtti térre.

Az elmaradt tüzes játékra vásárolt jegyeket a Fő téri információs pavilonban válthatják vissza a látogatók, de becserélhetőek a mai előadásra is. Ha ma ismét esne, szombaton este fél 11-kor a felvonulás után lesz a tüzes bemutató.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely