Hírek

Rekord minden téren

2007. augusztus 27., 15:27
Minden eddiginél több, mintegy 160 000 látogatója volt az idei Savaria Történelmi Karneválnak. Többen voltak kíváncsiak a Ferences-kert, és a a Romkert programjaira. A pontos összesítés ezekben a napokban zajlik. A rekord látogatottság azt is jelenti, hogy várhatóan a karneváli alapítvány túlteljesíti bevételi terveit.

Idén több kézműves-, kereskedő-, vendéglátós pavilont láthattunk a karneválon, mint a korábbi években. 230-250 kereskedő jött el Szombathelyre az ország különböző részeiből. De nemcsak a kereskedők számát tekintve volt csúcs az idei historikus fesztivál. Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz, és ennek köszönhetően péntektől vasárnapig telt ház volt a különböző helyszíneken.

A Ferences-kertben idén többen látták a gladiátorjátékokat mint az előző években, de a  Romkertben megtartott esküvő is vonzónak bizonyult az emberek számára. A kicsiknek ott volt a Kalandvár, a felnőtteknek pedig esténként a koncertek. A szervezők már pénteken észlelték, hogy az előző évekhez képest jóval több a látogató. Korábban 100-120 ezer emberre számítottak a Karnevál alatt. Ezt idén az előzetes becslések szerint jóval meghaladták.

Szommer Ildikó, karneváligazgató - Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Alapítvány
"150-160 ezer fős vendéglétszámmal lehet számolni a három nap alatt. A rendőrség és a közterületfelügyelet jelentéseiből tudjuk ezeket az arányokat."


A szombat esti felvonulást a szervezők adatai szerint mintegy 70 ezren látták: azaz, közel annyian zsúfolódtak össze a belváros néhány utcájában, mint ahányan Szombathelyen laknak.

187 liter vért sikerült a véradáson összegyűjteni, ez legalább 120 műtéthez elegendő.

Gubás Gabi Agora Szombathely