Azt mindenütt megfogalmazták, hogy a legkorszerűbb televíziózás megvalósításához nagyságrendekkel nagyobb összegekre volna szükség, mert az elektronikus termékek (kamerák, vágóberendezések, számítástechnikai felszerelések) piacán évente jelennek meg az egyre modernebb technológiájú, „nagytudású” eszközök, ám ezek csillagászati árúak. A fenntartó önkormányzatok anyagi lehetőségei azonban behatároltak.
Ennek ellenére, vagy ezzel együtt a rendelkezésre álló forrásokból megvalósított fejlesztések is jelentős változást, minőségi javulást hoztak a televíziók számára. Miskolcon, Debrecenben, Szolnokon és Szegeden is a közönség mind magasabb színvonalú kiszolgálása volt a korszerűsítés célja, ami - tapasztalataik szerint – eredményesnek bizonyult.
![]() |





























