Hírek

Rehabilitációs központtá alakul a sárvári kórház

2007. augusztus 29., 14:11
800 millió forintot kapott az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiemelt projektjei között a sárvári kórház. Az intézményt ebből a pénzből térségi rehabilitációs központtá alakítják át. Az eredeti terveket azonban most át kell dolgozni. A kórház ugyanis egy új épületet akart emelni a beadott pályázat szerint, az elnyert pénzből viszont csak a meglévő ingatlanok átalakítása lehetséges. A tervek szerint 2010 végén fogadhat először betegeket a rehabilitációs központ.

Április 1-vel megszűnt Sárváron az aktív kórházi ellátás. Az intézmény ezt követően dolgozta ki azt a programot, amelynek középpontjába a rehabilitáció került. A kormány a kiemelt projektek közé sorolta az elképzelést. Többek között onkológiai, nőgyógyászati, mozgásszervi rehabilitáció is zajlik majd a kórházban, és elősorban Nyugat-Dunántúlról várnak betegeket.

Bár 800 millió forintot nyertek, és ehhez még érkezik az önkormányzat 10%-os önrésze, a korábbi tervekkel ellentétben, új épületet ebből a pénzből nem tudnak emelni.

Dr. Erdősi Attila, orvos igazgató - Sárvári Kórház
"Elsősorban az alapterületet kell bővítenünk, toldanunk kell megfelelően átgondolt helyeken. Ehhez most zajlik egy állapotfelmérés, hol, mit érdemes kialakítani."

A kórházi szobákat mindenképpen át kell alakítani. A tervek szerint egy-két, de legfeljebb három ágyas, komfortos szobákban helyezik el a betegeket, amíg a rehabilitációjuk zajlik. Az elnyert összeg komoly infrastrukturális fejlesztésekre is lehetőséget nyújt.

A kórház szeretné elérni, hogy mire a központ megkezdi működését, 10 évesnél régebbi gépek, műszerek ne legyenek használatban. A korábbi tervek átdolgozására egy hónapja van a kórháznak.

Wawrzsák Zsolt, stratégiai menedzser-igazgató - Sárvári Kórház
"Ettől számítva fél év múlva megköthető a támogatási szerződés. Legkésőbb 2008 februárjában, márciusban megkötjük a szerződést, és a kivitelezés azt követően indul. 2010 novemberében-decemberben betegeket is fogadhat a térségi rehabilitációs központ."

A személyzetnek is komoly felkészülést igényel a rehabilitációs központ indulása, hiszen itt korábban aktív ellátás folyt. Tanfolyamokkal segítik az orvosokat és a szakszemélyzetet, hogy a szükséges ismereteket 2010-ig megszerezzék.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely