Hírek

Új külsőt kap a Szentkirályi templom

2007. augusztus 30., 11:49
November közepére befejeződik a Szentkirályi templom külső felújítása. A munkálatok a hónap elején kezdődtek. A toronyról már hullott a vakolat, a tető is rossz állapotban volt, emiatt folyamatosan nedvesedtek a falak. Az egyházközség tervei szerint 2011-re, amikor is 130 éves lesz a templom, kívülről és belülről is felújítják az épületet.

Augusztus 20-ára, a templom búcsúünnepére, már elkészült a tetőszerkezet javítása: kicserélték a léceket és új cserepek is kerültek a templomra. Az állványok már a felújítás második ütemének kezdetét jelzik.

Perger Gyula, plébános - Szentkirályi templom
"Megkezdődött a templom felállványozása, illetve a lábazat teljes leverése, és most történik a simítás. A simító vakolat felkerülése után pedig elkezdődik a templom színezése. Ezután lefestik a tornyot, kicserélik a bádogrészeket."

A szakemberek vízelvezetési és térkövezési munkákkal fejezik be a Szentkirályi templom külső felújítását. November 15-ig kell elkészülni ezekkel. A renoválás kb. 13 millió forintba kerül. A püspökség és a hívek adományából jött össze a szükséges pénz. Az egyházközség tervei szerint 2009-2010-ben kerülhet sor a templom belső felújítására.

Gubás Gabi Agora Szombathely