Hírek

"Gólyainvázió" a főiskolán

2007. augusztus 30., 16:15
Megkezdődött a gólyatábor a Berzsenyi Dániel Főiskolán. A szokásos programon mintegy 500 hallgató vesz részt az idén. Az időjárás miatt a rendezvények a főiskola, illetve a könyvtár épületébe szorulnak. Az eseménysorozat vasárnap este záróbulival ér véget.

Az eligazítás és ismerkedés után ma a megszokott módon a "Nem mondunk csütörtököt" tradicionális vetélkedővel folytatódott a gólyatábor. A több száz elsős csoportokban, gólyapásztorok vezetésével vettek részt a megmérettetésen. A vicces feladatokon kívül a hallgatók megküzdhettek a rodeo bikával is. Közben a kollégium épületében várják a véradókat.

Kálmán Katalin -  BDF - HÖK kommunikációs referens
"Pénteken 11 órakor lesz az első évesek tanévnyitója, ahol hivatalosan is az intézmény hallgatóivá válnak, valamint különböző tájékoztatók várnak rájuk tanulmányi ügyekben és a diákhitellel kapcsolatban."

Szombat délelőtt még folytatódnak a tanulmányi előadások, ezt követően szabadtéri főzés és vízivetélkedő keretében újra a kikapcsolódásé lesz a főszerep. A gólyatábor vasárnap zenés programokkal, záróbulival ér véget.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely