Oroszvári Péter, a Fiatal Baloldal szombathelyi elnöke ismertette az ügy előzményeit. Szombathelyen kívánta megméretni magát Kalocsai Máté, nyáregyházai lakos a Munkáspárt jelöltjeként. A leadott 800 ajánlószelvény közül azonban 131 fénymásoltat és 74 formai hibást találtak, így a választáson már nem indulhatott el.
Kalocsai később közjegyző előtt azt nyilatkozta, hogy erre a szombathelyi Fidesz szervezet kérte fel. Oroszvári Péter úgy tudja, hogy a rendőrségi vizsgálat a 800 érintett személy vallomása alapján azt állapította meg, hogy nagy többségük a Fidesz számára adta le kopogtató céduláját. Elmondása szerint a szelvények egy részére utólag írták rá a Munkáspárt nevét, vagy ezekről a szelvényekről másolták át a választók adatait a fénymásolt szelvényekre.
Ezért dr.Horváth Attila, városi elnök a Fidesztől vár választ arra, hogy milyen módon jutott el a Munkáspárt jelöltjéhez a több száz meghamisított ajánlószelvény. Azt is tudni szeretnék, hogy ha nem ők adták át, akkor miért nem tettek feljelentést, hogy azokat a páncélszekrényből betörés vagy lopás útján valakik eltulajdonították.





























