Szeptember végére várhatóan már nem vásárolhatunk 200 forint alatt kenyeret a boltokban, és még ez év végéig újabb, legalább 15 százalékos kenyéráremelés lesz Magyarországon – közölte Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke.
A mintegy 30 forinttal emelkedő kenyérár elsősorban a liszt drágulásának köszönhető, hiszen míg egy évvel ezelőtt 54 és 69 forint között volt a finomliszt ára, mostanra már 79-89 forint közé emelkedett. A liszt ára csak egyharmada a sütőipari termelés összes költségének, ehhez adódik még az energia, a munkabér, illetve annak közterhei is.
Az emelkedő előállítási költséghez hozzá kell számolni még a kereskedők árrését is. A kenyér kiskereskedelmi ára ezért ősztől szinte biztosan meg fogja haladni a 200 forintot." (mno.hu)