Hírek

Átmeneti a létszámhiány

2007. augusztus 31., 15:17
Idén nem fenyegeti nyugdíjazási hullám a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot. A szolgálatszervezés azonban nem egyszerű, hiszen több mint másfél százan hiányoznak az állományból. Év elején az ORFK 70 státuszt vont be a megyétől, többen pedig betegek, GYES-en vannak, vagy éppen kötelező képzésekre járnak.

Tavaly a rendőrség szervezeti változásai körüli bizonytalanság, valamint a nyugdíjszámítási rendszer módosításai miatt több ezer rendőr kérte egészségügyi felülvizsgálatát, majd nyugdíjazását.  Ez a hullám a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot sem kerülte el. A múlt évben 65-en hagyták el a vasi testületet, idén pedig év végéig 45-en mennek el.

Dr. Orbán Péter - rendőr-altábornagy, főkapitány, VMRFK
"Nem csak egy, hanem többféle szolgálati területről mennek el. Őket a határőrség ügyeleteseivel pótoljuk."

A főkapitány szerint az átmeneti létszámhiányt kis részben a rendészeti szakközépiskolában frissen végzett rendőrökkel kompenzálják. Az üres helyeket a közelgő integráció miatt a határőröknek tartják fenn. Az új állománytábla szerint januártól 1300 fő lesz a vasi rendőrség létszáma.

Gubás Gabi Agora Szombathely