Hírek

Tej helyett rudi és joghurt

2007. szeptember 06., 13:40
Az idei tanévre is igényelhettek a diákok iskolatejet, a kiosztással azonban akadnak még problémák. Az első tanítási héten a szállítók dobozolási problémára hivatkozva túrórudival, illetve ivójoghurttal pótolják a napi kálciumforrást. Akad olyan iskola is, ahol az első osztályosok csak januártól juthatnak hozzá a tejhez.

Az önkormányzat már az elmúlt tanév végén kérte az iskolákat, hogy készítsenek felmérést, várhatóan mennyi gyerek igényel majd iskolatejet az idei tanévben.

Kőváriné Fekete Marietta - igazgató, Paragvári Utcai Általános Iskola
"A júniusi felmérés alapján minden gyerek kap, aki igényelt, az első osztályosok pedig januártól csatlakozhatnak a programhoz."

Az önkormányzatnál megtudtuk, hogy egyes iskolák esetében  előfordulhat, hogy kevés az előre igényelt tejmennyiség, mert az iskolaév kezdetén a felmért adatokhoz képest többen jelezték, hogy kérik az iskolatejet, és júniusban még az elsősök létszámát sem lehetett pontosan kalkulálni. Időközben azonban más gondok jelentkeztek.

Kiss Péter - igazgató, Dési Huber István Általános Iskola
"Átmeneti, dobozolási problémát jelzett a szállító, ezért fogyasztottak ma a gyerekek túrórudit, de reméljük, hogy nemsokára már tejet adhatunk."

Az alsós diákok igényelték nagyobb számban az iskolatejet, a felsősök esetében már kisebb az arány, ők inkább az iskolai büfében vásárolják meg a napi fogyasztásra szánt üdítőket.

Gubás Gabi Agora Szombathely