A szabadtérre tervezett ünnepélyes ceremóniát az osztrák vendéglátók a szakadó eső miatt kénytelenek voltak egy sebtében kiürített hangárba áthelyezni.
XVI. Benedek a harmadik pápa, aki katolikus egyházfőként felkeresi Ausztriát. Útjának központjában mariazelli zarándoklata áll: a magyar történelemhez és hitélethez is számos ponton kötődő híres kegyhely az idén ünnepli alapításának 850. évfordulóját.
Megérkezésekor mondott rövid beszédében a pápa maga is utalt zarándoklatának jelentőségére. Leszögezte, hogy a mariazelli kegyhely nem csak az osztrákok, hanem a magyarok és a térségben élő szláv népek számára is különös fontossággal bír: Mária személyén keresztül jelképe az Isten előtti megnyílásnak, amely átlépi a földrajzi és nemzeti határokat. Mariazell 850 éves története a hit segítségével egyúttal a jövőbe vezető utat is mutatja - mondta az egyházfő.
Útjának első állomása a Bécs szívében fekvő Am Hof tér, ahol a program szerint üdvözli a Miasszonyunk oszlopánál egybegyűlt hívőket, majd a Kilenc Angyal Kórusának temploma teraszáról együtt imádkozik velük." (mti.hu)